Amikor az interjú előtt megpróbáltam részletesebb áttekintést kapni sportkarrierjükről, leesett az állam a csodálattól. Benyomásaimat a következőképpen foglalhatnám össze: Josef és Martina Ptáček – testvérek, akik előtt a küzdősportok világa hever.
Mindketten számos sikert tudhatnak magukénak, méghozzá több szakágban is. Melyikre vagytok a legbüszkébbek?
J: Minden győzelemnek nagyon örülök, és nagyra értékelem az összes elért sikert. Nem vagyok az a típus, aki állandóan versenyeket keres, magukat a versenyeket nem is szeretem annyira. Jobban szeretem az edzést, mind a sajátomat, mind másokét. Nagyon szeretek új dolgokat tanulni, szeretek különböző technikákat és sportágakat kipróbálni. Ahhoz a kevés harcoshoz tartozom, akik képesek különböző küzdősport-szakágakban indulni. Érmes sikereket értem el brazil jiu-jitsuban, MMA-ban, kick-boxban és kézitusa (Hand to Hand) kategóriában. Legnagyobb sikereim közé tartozik a háromszoros grappling világbajnoki ezüstérem, illetve a Fighting Európa-bajnoki ezüstérem. Most pedig 1. helyezést értem el szumóban és 3. helyezést cselgáncsban.
M: Minden győzelem örömet okoz és motivál. A versenyek helyett azonban inkább gyerekekkel és minden korosztályú felnőttel foglalkozom. Különböző rendezvényeket, workshopokat vagy beszélgetéseket szervezek nekik. Ez igazán feltölt. Versenyekre gyakrabban utazom külföldre, és kiválogatom a fontos eseményeket. Testvéremhez hasonlóan én is képes vagyok különböző küzdősportokban indulni. Legutóbb szumóversenyt nyertem. A legjobban azonban a boxot és a kick-boxot szeretem, ahol a legnagyobb sikereimet érem el. Legtöbbre a négy kick-box világbajnoki címemet tartom, emellett Világkupa-győztes is vagyok. De a többi győzelem is sokat ér számomra.
Hogyan kerültetek a küzdősportokhoz? A szüleitek vezettek titeket a sport felé?
J: A szüleink vezettek minket a sportoláshoz, és az, hogy küzdősportolni kezdtem, Martinának is köszönhető, aki már foglalkozott velük. Jól emlékszem, hogyan próbálgatta az edzésről hazatérve a különböző technikákat éppen rajtam. Hogy túléljem, nekem is el kellett kezdenem edzeni. Aztán tényleg beszippantott, és elkezdtem keményen dolgozni magamon.
M: A sporthoz általában a szüleim vezettek. Már első osztálytól kezdve kezdtem küzdősportolni apu ösztönzésére, aki az első edzőm is lett, és a mai napig együttműködünk (most már a testvéremmel is). Kezdetben senki sem gondolt arra, hogy valaha is versenyezni fogok ebben az ágazatban. A fő gondolat és cél az volt, hogy képes legyek jól megvédeni magam az esetleges erőszakkal, zaklatással és hasonlókkal szemben.
Létezik köztetek testvéri rivalizálás, vagy inkább egy irányba húztok, motiváljátok és támogatjátok egymást?
J: Rivalizálás nincs köztem és Martina között. Legjobb barátok vagyunk és remekül kiegészítjük egymást. Ha az egyiknek sikerül valami, a másik is nagyon örül neki. Egyáltalán nem irigykedünk. Motiváljuk egymást.
M: Testvéri rivalizálás nálunk egyáltalán nem létezik. A testvéremmel legjobb barátok vagyunk, mindig egy irányba húzunk, és igyekszünk segíteni egymásnak. Mindegyikünk másban jeleskedik, és ha ezt összekapcsoljuk, legyőzhetetlenek vagyunk…
A sport ilyen szintű űzése azzal is jár, hogy sok szabadidős tevékenységet korlátozni kell, amivel a kortársak töltik az idejüket. Volt valaha problémátok azzal, hogy beilleszkedjetek a közösségbe? Eszetekbe jutnak más negatívumok, vagy valami, amit a sport inkább elvett, mint adott?
J: Szeretem a sportot, de az, hogy minden időmet az edzőteremben töltsem, biztosan nem az én esetem. A küzdősportok mellett szeretek biciklizni vagy gyalogtúrázni. Martinával együtt szívesen veszünk részt különböző futóversenyeken, lehetőleg az extrémeken. Az iskolában, az Európai Uniós Igazgatási Szakiskolát végzem jogi irányultsággal, nincs egyéni tervem. Ugyanezt az iskolát végezte a nővérem is, és nagyon elégedett vagyok ott. Semmilyen negatívumot nem látok a sportban, inkább ellenkezőleg, sokat gazdagított. A beilleszkedéssel nincs problémám, de a kortársaim némely gondját vagy tevékenységét nem nagyon értem, és egyáltalán nem érdekelnek.
M: A sport biztosan nem az egyetlen dolog, amivel foglalkozom. Nem vagyok az az eset, aki minden idejét az edzőteremben tölti a boxzsák püfölésével. Ezt sosem hagynám. Sport mellett gond nélkül menedzselem az egyetemi tanulmányaimat és a munkámat. Ezen kívül a legkülönfélébb tevékenységekkel foglalkozom. Saját táska- és ékszerkollekcióm van, amiket én tervezek. Szeretek utazni és idegen nyelveket tanulni. Biztosan többet nyertem a sportnak köszönhetően, mint amennyit vesztettem. A közösségbe való beilleszkedéssel nincs problémám, de ez nagyban függ az emberektől. A kortársaim gondjai néha gyerekesnek tűntek és tűnnek számomra.
Mi a véleményetek arról a tényről, hogy az aktív mozgás ma (nemcsak) a fiatalok életéből jelentősen eltűnik? Mit üzennétek nekik?
J: A sport lassan, de biztosan kikopik az emberek életéből. A szülők többnyire rossz példát mutatnak a gyerekeiknek. A mozgásnak mindennapi örömforrássá kellene válnia, és elégedettséget kellene hoznia.
M: Így van. A szülők nem vezetik a gyerekeket mozgásra, idejük nagy részét külön töltik, majd olyan tevékenységekkel foglalkoznak, amiknek semmi közük a mozgáshoz. Hiszen ki rohanna önként, ha heverészhet is. De mindenkinek tudatosítania kellene, hogy ezt csak magáért teszi.
A meccsek, edzések vagy edzőtáborok sok utazással is járnak – ez hobbi számotokra vagy idegesítő kényszer?
J: Az utazás egyszerűen szuper. A sportnak köszönhetően különböző helyekre jutok el, és új embereket ismerek meg. Szeretek utazni és gyakran, nemcsak a sport miatt. Az utazás az egész családunk hobbija. Az egyetlen, amit nem szeretek, az a zsúfolt közlekedési eszközökön való utazás.
M: A tevékenységeim, nemcsak a sport, sok utazást igényelnek. Ha tömegközlekedésről van szó, az számomra kényszer, de a Cseh Köztársaság különböző szegleteibe vagy külföldre utazni mindenképpen szórakozás. Az utazás ugyanis hobbi számomra. Szeretek új embereket és helyeket megismerni, és ha van szabadidőm, az még nagyobb öröm.
Hol tetszett eddig a legjobban?
J: Sok hely van, amit szeretek, és nem feltétlenül csak gyönyörű országunk határain túl. De ha csak egy helyet kellene választanom, az biztosan Monaco lenne, ahová rendszeresen elutazunk a nővéremmel. Az újévet is ott töltöttük.
M: Nagyon sokat utaztam, és hiszem, hogy az utazásaimnak még nincs vége. Szeretek Csehországban és külföldön is utazni. Eddig a legszebb hely számomra Monaco volt, amit már többször is meglátogattam.
Utazásaitokon egy CabinZero kézipoggyász hátizsák és újabban egy fiatal cseh alkotók által tervezett Woxkon hátizsák kísér titeket. Hogyan váltak be a gyakorlatban?
J+M: Mondhatni, hogy nélkülük már sehova! A kézipoggyász hátizsák már többször megmentette az életünket. Nos, tulajdonképpen mindig, amikor repülővel utazunk. A hátizsák természetesen megfelelő méretű, és hihetetlenül sok mindent bele lehet gyömöszölni. Más közlekedési eszközökön is használjuk. Jól néz ki és igazán funkcionális. Edzésekre is használjuk, de mivel csak egy van belőle, és hosszú utakra ez az első választásunk, vigyázunk, hogy ne tegyük tönkre feleslegesen. Legutóbb az Olimpiai Fesztiválon volt velünk.
A második Woxkon hátizsákunkat rövidebb ideje használjuk, de már járt velünk a Cseh Rádióban, a Cseh Televízió forgatásán, az Orosz Nagykövetségen és más helyeken. Szép megjelenésű, és igazán megszerettük. Utazáskor főleg iratokra és kisebb dolgokra használjuk, bár igazán sok minden elfér benne. (A hátizsákot főleg Pepa használja, mert nem szívesen adja kölcsön. De az én dolgaim is elférnek benne, és ez a lényeg, teszi hozzá Martina). A Woxkon hátizsákot nemcsak hosszú utakon használjuk, hanem különböző workshopokra, interjúkra vagy forgatásokra való szállításkor is. Mindkét hátizsák használható sportcélokra és a mindennapi életben is.
Mi vár rátok a közeljövőben (legyen szó sportról vagy általánosságban), és mit vártok a legjobban?
J + M: Tervekből és ötletekből igazán sok van, csak az idő hiányzik egy kicsit.
J: A közeljövőben nemzetközi brazil jiu-jitsu versenyre készülök, aztán következik a Fighting cseh bajnokság és így tovább. Nem feledkezem meg a futóversenyekről vagy a Prága–Prčice túráról sem. Májusban Martinával Romániába utazunk, ahol küzdősportokat fogunk tanítani. A sporton kívül például jogi gyakorlat vár rám. És mit várok még? A brüsszeli látogatást, ahová újra edzeni megyünk.
M: Hamarosan Németországba utazom versenyre, utána a kick-box világbajnoki övem megvédése vár rám. A következő versenyek Oroszországban lesznek. A sporton kívül egy tévéműsor forgatása vár ránk Heidi Jankůval, több interjú a Cseh Rádióban és még sok minden más.
Van mottótok, ami előre hajt titeket?
J: Nincs mottóm. Az érzéseimre hallgatok.
M: Sorsunk nem a csillagokban, hanem bennünk rejlik.
Köszönöm az időtöket, és további sok sikert és örömöt kívánok abban, amit csináltok!
Nyitókép: Daniel Vojtěch; egyéb fényképek: A Ptáček testvérek archívuma
